vasárnap, november 08, 2015

8. Intersport túranap és terepfutás

Két éve ezen az eseményen voltam először terepen futni itthon. Túrázni indultunk, de aztán Sarlós Gyula barátommal, hátrahagyva a lányokat - úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk milyen futva ez a terep. Nagyon megtetszett akkor, de tavaly a Bakony félmaraton mellett döntöttem, így ez kimaradt, majd idén már  nevezés megnyitása után nem sokkal megálmodtuk, hogy bizony idén újra megpróbáljuk ezt teljesíteni. 
Mivel két éve a célba érkezés után nagyon bántuk, hogy csak a középtávon mentünk, így idén a hosszútávra adtuk le a nevezésünk és vágtunk bele a lány triónkkal: Jula, Bettina és én.
Nem voltak nagy terveink, csupán végigmenni beszélgetni, kocogni, pulzust a lehetőségekhez képest alacsonyan tartani, vidámnak lenni.

Nem akarok írni arról, hogy milyen volt elején a libasorban lépcsőzés, mert tudtam, hogy ilyen lesz és nézzük a jó oldalát: nem tudtuk elfutni az elejét.


Én végig kiválóan éreztem magam izomzatilag és tüdőileg is, Betti kevésbé élvezte, de szépen végigjött és együtt maradtunk végig hárman. Nagyon sokat beszélgettünk, nevettünk, lányok csokiztak, én gyümölcspürét eszegettem.

16. km-nél jött a "meglepetés" egy lejtőn, amikor is kiment a bokám. Épp előztem egy gyerekeit sétáltató apukát, amikor ráléptem egy falevelek alatt aljasan lapuló kőre. Nem tudom ki emlékszik, hogy a Babie baba bokája lazán hajlott jobbra és balra (lehetett a bokáján nyílt törést csinálni, ha sokat hajtogattuk - lehet, hogy már akkor is egészségügyisnek készültem?). Pont így éreztem a bokám, mintha gumiból lenne olyan hirtelen és könnyen hajlott el oldalra. Léptem volna még egyet-kettőt, de nem tudtam ráterhelni, így leroskadtam egy kicsit a földre. A kisfiú (5 év körül lehetett) egyből kérdezte, hogy mi a baj. Olyan kis kedves volt. :) Felálltam, megmozgattam a lábam, fáj, de úgy éreztem menni fog ez. Megvártam Bettit és együtt baktattuk tovább. Futottam. Nem éreztem fájdalmat, csak ha egyenletlen volt a talaj, mert akkor bicsaklott oldalra. Nem állhattam meg - előttem volt még 12 km.

Beérkezésünk majdnem 5 óra lett, ami siralmas lenne, ha versenyezni mentünk vona. Amit mozgásban voltunk azb 3 óra 49 perc - a maradék a fotózás és egymás bevárása volt. :)


A célban ücsörögve éreztem, hogy nagyon nem kerek valami a bokámmal, de nem akartam levenni a zoknim és megnézni, hogy mi van, mert elmegy a kedvem még a haavezetéstől is ez esetben. Amikor hazaértem, akkor már egy kicsitt dagadt volt, aztán mára erre ébredtem, de azóta szerintem még dagadtabb lett. Jegelem. Kenegetem.


Holnap elmegyek dokihoz, ha addig nem változik és szerd táján döntök arról, hogy hétvégén futok-e a Balaton Maratonon. :(

A rendezvény ettől függetlenül nagyszerű volt. Az ellenőrző- és frissítőpontokon nagyon kedves volt mindenki, ami felvidítja a fáradt vándorokat. Gyertek jövőre Ti is! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése