szerda, szeptember 30, 2015

42nd BMW BERLIN MARATHON Inlineskating

Annyira hosszú ez az egész folyamat, hogy nem is tudom hol kezdjem. Hosszú évek óta nyomon követem a Berlin maraton görkorcsolyás számát. Sokkal korábban, mint a másnapi futóversenyeket, hiszen nekem a fő sportom alapvetően ez volt, majd később jött a futás, de erről már korábban írtam. Mivel nekem ez hobbi, így sosem gondoltam, hogy ott lehetne a helyem ezen az eseményen. 

Majd a sok Tour de Tisza-tónak és a facebook-os görkorcsolyás csoportoknak köszönhetően megismertem pár hasonló érdeklődésű embert, akikkel be is izgattuk egymást erre az eseményre. Mindez idén májusban volt, majd júniusban be is neveztem, amikor is kiderült, hogy egyedül maradtam ezzel. A többiek a házasság, gyerek, esküvőszervezés, futóverseny, autóvásárlás vonalon lemondta a versenyt még a nevezés előtt. De én - ekkor még - ott akartam lenni.

Aztán közeledett az esemény. Egész nyáron alig görkorcsolyáztam, alig futottam. De aztán, ahogy elmúltak a 40 °C-ok újra kezdtem az edzést, bár ez már ehhez az eseményhez mérten, mint halottnak a csók kb. :)

Kitaláltuk, hogy anyukámmal és apukámmal együtt megyünk, akik úgysem voltak még korábban Berlinben, így egy jó családi kirándulásnak is megfelelt az esemény. Csütörtökön el is indultunk. A pénteket a Berlin Vital Expo-n töltöttük, ahol jött az első ijedtségem: minden görkorcsolyáson ott lógott a BONT gyorskorcsolya. Rádöbbentem, hogy semmi keresnivalóm ezek között az emberek között nekem, aki meg sem tudnék állni egy ilyen szerzeménnyel, hogy elzakóznék az első kanyarban és hülye ötlet volt ez az egész. Aztán megnyugtattam magam azzal, hogy 5000 görkorcsolyásból csak lesz olyan, aki szerencsétlenebb, mint én és szerencsétlenebben is néz ki a fitness görkorcsolyájában, mint én. De azért vettem az egyik standon egy inline ruhát, ami szintén Rollerblade, mint a görkorcsolyám, így már tűnhettem olyannak, mint aki szintidőn belül képes majd teljesíteni a távot.
(Persze alaposan bevásároltam a Brooks standjánál is, de ez nem a post része, csak ez elterelte a figyelmem arról, hogy másnap este már akár kórházban is feküdhetek, amennyire rettegek ettől a 42 km-től, ahol tuti el fogok esni.)


Szombaton természetesen már hasmenésen volt, nem tudtam enni és kérdeztem a párom, hogy szerinte mi lenne, ha nem indulnék el? Igazából nem is tudom mit válaszolt, de benne volt, hogy "Akkor mi a f*sznak jöttünk ide?" Igaza volt, mert autóztunk vagy 1000 km-t és még ennyi volt hátra is. Közel 2000 km 42 km-ért. Micsoda agyrém.


Odamentünk már a rajt előtt a Brandenburgi kapuhoz, ahol csak pislogtam a sok sok gyönyörű görkorcsolyásra, majd felöltöztem és a rajt előtt 20 perccel otthagytam a családot a kapuk előtt és elindultam egyedül a rajtzónám felé. F zóna. 2:00-2:30-as teljesítők. Utoljára rajtoltunk, így egészen sok időt töltöttem el ott egyedül a tömegben. Mindenki csapatban, egyforma mezben, vidámat - nekem meg még a telefonom sem volt ott, hogy nyomogassak valamit izgalmamban. Begyakoroltam  németül gondolatban a párom telefonszámát (érettségi óta a "Hallo"-n kívül nem kommunikáltam németül), hogy majd el tudjam mondani a mentősöknek, de rájöttem, hogy rajta van a telefonszáma a rajtszámom hátulján, így ezzel sem terelhettem tovább a gondolataim.
15:30-kor elkezdődtek a rajtok. Mindenki tapsolt és sikított, pedig olyan messze voltunk még a rajtvonaltól, de nem akartam kimaradni, hát én is tapsoltam. Csak németül dumált a szpíker, majd visszaszámlálás következett: "fájv... fóóór...tríí...tú...ván...GÓ!". Nem tudtam ezt értelmezni.

HUN or IT? :)

A Garmin Connect szerint 15:51-kor rajtoltunk el, amit nem tudom, hogy így volt-e, mert nem néztem az órám, de akár el is hihetem neki. Nagyjából 200 m után jöttem rá, hogy kár volt bármitől is férni: míg a futók nagy része (főleg ebben az amatőr rajtzónában) nem figyel, hogy valaki előzni szeretné, valaki megkerülné, addig itt olyan nagy figyelemmel vannak egymás felé a korcsolyások, hogy elképesztő. A körforgalomat balról kerültem és amikor megláttam a velünk "szembe" sporttársakat és összeolvadtunk egy tömeggé, akkor már mosolyogtam és tudtam, hogy jó lesz ez. Majd 2,5 km-nél a mentősök épp egy fiú lábáról próbálták letépni a görkorcsolyát és az ember tiszta vér volt. Gondolat: "Velem ez úgysem történhet meg!".

5 km-nél (12:29) már tudtam, hogy rossz zónában vagyok, mert mindenkit csak előztem és engem senki sem előzött meg. Vagy benne volt még a pakliban, hogy "elgurultam az elejét", de nem éreztem így. Itt találkoztam a családommal, vidám voltam, így ebből is tudtam, hogy rendben lesz ez.

Megtanultam útközben az egyezményes jeleket, hogy mit kell mutatni a mögöttünk érkezőknek, ha rossz az út, élesen kanyarodunk vagy villamos síneken kelünk épp át.

8,5 km. Felegyenesedés. Villamos sínek.
"Nem ő volt az?" - Ezek magyarok! Női hang. Vidám. Mosolygós. BORI! Odafordultam, de már nem igazán láttam őket, csak hallottam, ahogy kiabál Sanyosz, hogy "Hajrá Cicuk" és már jóval túl voltam a kanyaron és talán már nem is láttak, de még hallottam a hangjukat. Nekem nem szoktak szurkolni, így annyira meghatódtam ezen, hogy ugyan leírni nem tudom ezt az érzést, de azért a könnyeket ki kellett törölnöm a szemeimből. Köszönöm nekik ezúton is! <3 nbsp="" p="">
10 km. Curry szag. "Az nem az a magyar lány az instagamról?" Én voltam, de nem láttam a hang forrását, bár kíváncsi lennék, hogy ki volt az. :)

Többnyire eseménytelenül teltek el a km-ek, azt az egyet leszámítva, hogy minden sarkon volt egy mentő, aki nagy munkában volt 1-2 görkorcsolyás ellátása miatt.

De én csak mentem előre.

29 km utolértem egy fiút, akivel beszélgettünk pár mondatot a "mennyi van még hátra?" témakörben. Már nagyon ki volt és nagyon várta a végét. C rajtzóna. Tehát utolértem őt, nagyon belassult. Elkezdett jönni velem, de lemaradt nagyon és a derekára panaszkodott ezek előtt. Megfigyeltem, hogy hiába vannak a legjobb ruhákban, legnagyobb kerekű görkorcsolyával a lábukon, tökéletes technikával, sokan azért nem bírják, mert semmi törzsizomzatuk. Nekem közel sem jó a technikám - sőt: siralmas, de sokuktól jobb kondiban voltam és nem fájt a hátam és a derekam, így nem volt az az érzésem egy másodpercig sem, hogy "de jó lenne, ha már vége lenne". Élveztem mindvégig. 30 km fölött az emberek látványosan lassultak, de én tartottam a tempóm továbbra is és a pálya széléről sokan kiabáltak be nekem, amikor előztem a vonatozó tömeget jobbról vagy balról. Nem értettem, hogy miért nem jönnek gyorsabban, ha már úgyis húzzák egymást. Én végig egyedül mentem, nem álltam össze senkivel talán csak pár száz méterre, amikor nem volt lehetőségem előzni épp.

40. km.
Mindjárt vége! Nem akartam, hogy vége legyen. Mentem volna még egy kört szívesen.
41. km.
Egyre több az ember a pálya szélén.
Hallom a zenét, ott a kapu, szembe süt nap, így semmit sem látok. Nagyon figyelnem kell a térkőburkolatra. Hol van a Brandenburgi kapun a lyuk? Áh. Megvan. Nem látom a pálya szélén az embereket, annyira erős a napfény. Pedig biztosan ott van valahol a család és szurkol nekem. Nézem az időt. Lehet, hogy még sincsenek itt, mert 20 perccel későbbre várunk engem. Úristen. Ez tényleg az én időm?!

1:42:11.
357. hely a nők között.
65. hely a kategóriámban.
02:25-es ezrek.
24,78 km/h átlagsebesség.


Csak mosolygok. Vége. Meg vagyok hatódva. Jön egy vidám szőke hölgy, aki kezet fog velem és kapok egy érmet. Nem akasszák senki nyakába, hiszen nem fér át rajta a nagy bukósisakos fejünk kényelmesen. Megyek a tömeggel, majd kapok a hátamra egy sárga színű fóliát, hogy ne fagyjak meg, amíg megszerzem a cuccaim. Eszek egy kis almát, iszok egy hektoliter vizet. Mindenki mosolyog és gratulál, sokan leveszik a csodakorijukat és véres alatta a lábuk, sántítanak. Előkerülnek a Betadin-ok, a kötszerek és az orvosok. 

Kifele veszem az irányt, ahol nincsen ott a családom. Lehet, hogy még mindig várják, hogy befussak, mert nem láttak. Fáztam már nagyon, így leültem az út padkára és jól bebugyoláltam magam a fóliámba. Eltelt majd' fél óra, amikor Apuci feltűnt a tömegbe. Végre!
Annyira jól éreztem magam, hogy már nem is fáztam (pedig az egész maraton alatt majd meg fagytam).


Teljesen elvarázsolt az egész. Amennyire rettegtem az egészről, ha egyedül vagyok lehet, hogy el sem indulok tényleg, hanem csak szurkolok, mint másnap a maratonon! :) 
Jövőre is biztosan ott leszek! ... addig pedig veszek órákat és megtanulok görkorcsolyázni! :)



Köszönöm mindenkinek, aki szurkolt! 

3 megjegyzés: