vasárnap, május 10, 2015

8. Tour de Tisza-tó

Nekem meg a negyedik. Tehát a tegnapi rajtnál már volt 3x56 km tapasztalatom az útvonallal kapcsolatosan és tudhattam, hogy létezik itt egy kis szembe fújó szél is mindig, valamint a bogarak és hogy az autók sok szeretettel közlekednek a kerékpárúton a "versenyzők" között. 

Sokat gondolkoztam, hogy elinduljak-e egyáltalán most ezen az eseményen, hiszen a fejem fáj továbbra is és itt olyan magas pulzuson dolgozok, hogy az elképesztő még számomra is, de hosszas hezitálás után is úgy döntöttem, hogy ott fogok állni a rajtnál és beleadok amit csak tudok.

Alapcsomag.
Már a rajt pillanatában tudtam, hogy nem leszek dobogós, mert a profik apraja-nagyja ott állt a rajtnál, de tudtam, hogy mindenképp szeretnék javítani a tavalyi időmön, így ez volt csupán a célom innentől. 5 perccel szerettem volna jobb időt gurulni, mint tavaly, hogy 2 óra 39 perc 59 másodperc alatt legyen, amit akkor még éreztem, hogy meg is lehet. 
Majd a második km-nél el is engedtem ezt a tervet. Hála a szuper pályabiztosításnak összeütközésbe kerültem egy gyönyörű (nem) bordó Citroen-nel. Álmomban nem gondoltam volna, hogy az idióta kitalálja, hogy ő bizony keresztül kanyarodik a kerékpárúton, ahol épp verseny zajlik. Az meg már egy másik történet, hogy a pályabiztosító csupán annyiban volt felismerhető, hogy volt rajta egy láthatósági mellény, de a legkevésbé sem hozta őt izgalomba az, hogy elcsapódok és a fűben fekszem és sokkosan zokogok. 
Nem igen tudom felidézni a történteket, csak próbálom összerakni a másodperceket egymás után. Az autó párhuzamosan haladt a kerékpárúttal. Belenéztem a visszapillantójába és nem láttam az ember szemét, ezért felegyenesedtem és abbahagytam a hajtást, de pont mellé értem és ő meg már kanyarodott. Tudtam, hogyha nem csinálok valamit, akkor nagyon csúnyán megütöm magam a motorháztetőn, így próbáltam elkanyarodni, de a hirtelen irányváltástól szétcsúszott a lábam és megrántottam a csípőm, ahogy elestem. Én ugyan sérülésmentesen megúsztam, ami a külsérelmi nyomokat illeti, de a görkorcsolyám nem volt ilyen szerencsés, mert még a fém csatját is legyalultam az aszfalton. Az autós persze meg sem állt. Itt olyan 3 percet "elvesztettem", mert először ültem a földön és sírtam, majd megpróbáltam felállni, de annyira fájt a csípőm és remegett a lábam, hogy muszáj voltam visszaülni a földre. Többen odajöttek, hogy kell-e orvos, mentő, bármi más, de az ijedtségen kívül nem volt mar bajom - úgy gondoltam, így felálltam és tovább indultam. 

Még 1-2 km-t pityeregtem, majd elmúlt a sokkom és megnyugodtam. Szépen sorban visszaelőztem a görkorcsolyásokat, akik megelőztek e közben a kis affér közben és haladtam előre. 

A 25. kilométertől változott a szélirány. Nem voltam boldog. Jobban szeretném, ha végre bevezetnék a körházszelet és nem kéne küzdeni a szembe széllel évről évre, de nyilván ebben nem bízhatok. Fáradtam. Szomjas voltam. És bármit megadtam volna egy jó zöldalmáért.

... és más is fáradt, mert kb. a 36. kilométernél utolértem a legkedvesebb görkorcsolyás barátomat - Tibit, akinek nem volt elég a természeti elemekkel küzdés, hanem még a görkorcsolyájával is adódtak némi problémái az út minősége miatt. Nagyon sok helyen apró kövek (is) voltak az úton, de alapvetően is eléggé rossz minőségű aszfalttal találkoztunk, ami mindig egyre rosszabb egy-egy tél után.

Amikor már csak 15 km volt hátra, akkor meghaltam egy kicsit. Nem fogytak a km-ek, zavart a zene, zavart a szél és a szálló szösz, szomjas voltam folyamatosan. Majd a frissítőponton állt egy hölgy egy 3 dl-es pohárral a kezében az út szélén és mosolygott. Felém nyújtotta, lassítottam elvettem. Piros folyadék. Hm. RoséFröccs - gondoltam, de meggyszörp volt. Olyan igazi házi. Imádtam. "Életet mentett...!" 

Aztán jött az 5 km-es tábla. Néztem az órám és konstatáltam, hogy meg lehet ez 2 óra 30 percen belül is. Még egyszer számoltam. Igen. Meglehet. Előre dőltem. Kezem hátra és mentem. Az utolsó 500 méteren nagyon megnyomtam és fülig ért a szám, mert a sok beért kerékpáros, akik már rég beértek álltak az út szélén és nagyon drukkoltak nekem hangjukat nem kímélve. 

Ugyan nem lett meg kettőharmincon belül, de majd' 15 percet javítottam a tavalyihoz képest, ami számomra hatalmas öröm. Negyedik lettem a nők között (Alabárdos! eszembe jutottál... utáltam, hogy negyedik vagyok!), összetettben pedig ötödik. Egyetlen fiú előzött meg és egyetlen amatőr sem került elém. 

Boldog vagyok ennek az eredménynek, főleg, ha figyelembe veszem, hogy idén 16 km-t görkorcsolyáztam csupán! :)


A Bab SE-t én sem értem. :)

Jövőre még jobb leszek! :)

6 megjegyzés:

  1. Gratula, nagyot mentél. :) az a sok futás meghozta az eredményét... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Tamás! Élveztem is, bár nem voltam a legjobb formában, így jövőre még jobbat kell majd mennem - ha lesz egyáltalán jövőre. :)

      Törlés
  2. Látványos fejlődés, gratula! Az autósok meg barmok, engem is minden nap ki akarnak nyírni bringával :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most szeretnék venni egy biciklit, de én annyira félek a buzi autósoktól. :(

      Törlés
  3. Gratulálok!!! :) Nagyon ügyi!! Idén tényleg mehetnénk valamikor együtt is - persze ha hajlandó vagy 20km alatt menni, pláne egy NAGYONamatőrrel :) Az autósok meg a motorost (engem) is állandóan ki akarják nyírni, bringázni Budapesten életveszélyes. Ha csak a bicikliúton mennél, az oké. De egyébként a körútról minden bringást kitiltanék. Két autó sem fér el rendesen, nemhogy még a biciklis....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben nem értünk egyet. Én azt gondolom, hogy kerékpározni mindenhol lehessen. A körút el van cseszve a parkolósávokkal, mert azok miatt keskeny az út. Pedig tök jó széles lehetne. És persze tudom, hogy parkolni is kell, de akkor ha már itt tartunk, akkor túl széles a járda. :) Én nagyon autós vagyok, de nem felejtem el közben, hogy én is voltam gyalogos, nem mellesleg nagyon sok kerékpárral közlekedő ismerősöm van. Szerintem együtt lehet élni és közlekedni mindenkinek, ha figyelünk egymásra és előzékenyek vagyunk, mert akkor elfér a motoros, a biciklis és az autós is. :)

      Törlés