vasárnap, április 06, 2014

IX. Böllhoff Tóparti-futóparti

Reggel nyűgösen ébredtem. Vérzett az orrom és fájt a fejem bal oldala. Görcsösen. Így majdnem nem ébresztettem fel a páromat sem 7-kor, mert gondoltam nem indulok el. Aztán a kávéfőzés után néztem a tegnap gondosan összekészített futó ruhám a fotelban és rájöttem, hogy mennem kell, mert ha itthon maradok, akkor nagyon nagyon bánni fogom. Tehát 2 óra múlva már parkolóhelyet kerestünk az agárdi strand mellett. 
Kipattantam az autóból és elmentem átvenni egy rajtszámot. Az első ismeretlen ismerős Kuti Zoli volt, akivel találkoztam. Megismert ő is engem és bőszen Cicukázott és máris egy gyors közös fotó is elkattant! :) 

A 477-es rajtszám 'jutott' nekem. Az első vezetékes telefonszámunk! Örültem neki. Ez egy jel! 

Felvettem a futócipőm, összeszerkesztettem a rajtszámtartóm és már mentem is ismerős vadászatra! :) 

Futás előtt Gyulával és futás után Nudlival

Majd elrajtoltunk. Gyulával futottam az első 5 km-t. Szenvedtem. Annyira fáj a jobb bokám alatti rész, hogy fel akartam adni. Kértem Gyulát, hogy hagyjon ott, mert nem akarom, hogy lemaradjon miattam és azt terveztem, hogy miután Emil utolér megkérem őt, hogy guruljon vissza az autóért és feladom. Gyula ott hagyott. Egyedül maradtam a fájdalmammal. 
6 km. Az első frissítő állomás. Állok vagy 5 percet. Emil sehol. Nyújtok. Odajön egy hölgy, hogy minden rendben van-e. El"sírtam" neki bánatom, majd utáltam már ott állni, így tovább futottam. 
Semmim sem fájt. Semmim. Nem is értettem. 
8 km-nél ott várt Emil. Annyira örültem neki, hogy majdnem elsírtam. Őt már Gyula felkészítette arra, hogy jövök és nagyon fáj a lábam és fel akarom adni. 
De már nem akartam és lelkesen, mosolygósan futottam tovább. Tovább. Tovább. 

28 km 2 óra 59 perc.

Nem volt holtpontom. Nem is tudom, hogy mikor kellett volna lennie. Élveztem. Vidám voltam. Egyszer sem sétáltam bele. Frissítettem. Nem szúrt az oldalam. Nem fájt a hasam. Nem vártam a végét. :) 

Köszönöm Zolinak, valamint az egész EgyensúlyOM csapatnak a szuper oklevelet (is)

Életem leghosszabbját futottam. Nekem a félmaratoni táv után már minden km ajándék volt. Mindig óracsippanásnál szinte könny szökött a szemembe.
Beértem. Bereppentem. Beszárnyaltam! Csodaszép érmet akasztott a nyakamba egy nagyon kedves mosolyú lány! :) Le sem vettem hazáig annyira nagyon büszke vagyok magamra! :)

Köszönöm a szervezőknek! Köszönöm a szurkolóknak! Köszönöm mindenkinek a mosolyokat, akik elfutottak mellettem! Köszönöm mindenkinek, aki távolról gondolt rám! 
Köszönöm az EgyendúlyOMosok drukkolását! 

2014/km/én - micsoda zakkant társaság!

... és utolsóként, de leginkább köszönöm a páromnak, Emilnek, akinek a támogatása - víz nélkül - is a legtöbbet tette hozzá a futásomhoz. Nem gondoltam, hogy tényleg ekkora segítség egy kísérő futás közben! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése