szombat, február 01, 2014

Tüleremjáték ez a PK

Szokták mondani a futóeseményeken, hogy ne fussuk el az elejét, mert kifáradunk, fájunk majd itt-ott, ... hogy fokozatosan gyorsítsunk. Én elfutottam. Nem a verseny elejét, hanem a futóéletem. Túl gyorsan kezdtem el, túl gyorsan akartam mindent, túl gyorsan futottam, túl gyorsan nem haladtam. Az állítólagos atomreaktorom elszaladt velem. 

Történt ugyanis, hogy a kis esti kocorászásaimat felváltotta egy olyan életmód, aminek a középpontjában a futás és a futóesemények álltak. Aztán eseményt, eseményre halmozva mindenhol szerettem volna ott lenni újdonsült ismerőseimmel. Magányos voltam a magam világában, mert akkor jöttem haza külföldről és egy szem barátnőmön kívül senkihez sem tartoztam igazán. Párommal problémák, de nem is igazán köztünk, hanem körülöttünk. Kompenzáló futóklub!
Belevetettem magam a futóeseményekbe. Szinte edzés nélkül, hiszen a hétköznapjaim munkával töltöttem és edzőpartnert még nem találtam magamnak, egyedül meg nem volt lelkierőm túl sokszor elindulni. 

Mindig fájt a lábam. Kihagyások. Sérülések. Év végére elment a kedvem a futástól. Teljesen. 

Aztán kimentem a szigetre január 2-án az első EgyensúlyOM edzésre, ahol nagyon lassú beszélgetős tempóban futottam egy szigetkört. Élveztem, nem ziháltam, nem fájt semmim. Lassú, egyenletes futás.

Hazaérve utána olvastam a pulzusmérésnek a futásban - mit? hogyan? meddig? mikor? 
Szégyenemre nem sokat tudtam róla. Olyasfajta Zuboly vagyok én, tudjátok: "Ide nekem az oroszlánt is!" De akkor este elhatároztam, hogy elkezdtem elölről ezt a futás kérdést, ha már van egy szuper pulzusmérős órám. Felépítem magam napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, kilométerről kilométerre.
A kezdeti olvasói lelkesedésem nagyon gyorsan elillant, de azt hiszem az elmúlt két hétben megtaláltam a helyes utat.

A tegnap délutáni futásom alkalmával már nem akartam elfutni, nem akartam feleslegesen gyorsítani, már nem zavart a lassúság. Biztosan nagy szerepe volt ebben annak (is), hogy nem a szigeten futottam, hanem a Rákos-patak partján. Munkaidőben, így nem előzgettek a futók. :)


Kereken egy órát futottam, nem a km-t, hanem az időt és a pulzust figyeltem csupán.
Sikerült 153 ütés/perc átlag pulzussal 8,5 km-t futnom. Annyira élveztem! :)

Lenyújtottam nagyon alaposan az izmaim a gyógyszertár rámpáján, ahol az összes arra járó vásárlónk kérdezgette, hogy "futni volt gyógyszerésznő?". Megismertek a fehér köpenyem nélkül is, a mackós gyereksapkámban! :)

Visszajött minden futókedvem, amit korábban elvesztettem valahol! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése