csütörtök, április 26, 2012

Szétesett napjaim

Régen ültem már le a gép elé, hogy pötyögjek valami értelmeset és ezt - remélem -, hogy most sem várja el tőlem senki. 
Lassan két hete egy kicsit el vannak csúszva a napjaim és nem érem utol magam sehol.
A gyógyszertári naptáramban mindig át kell húznom az aznapi teendőimet és átírni a következő napra, mert sosem jutok a végére. A határidőnaplómban nagyobb a káosz, mint egy rosszul rendezett férfias zoknis-fiókban. A patikalátogatók is úsznak valószínűleg, mert ők is tologatják - 1-2 ember kivételével - a patikai megjelenésük időpontját. Persze vannak, akik többször jönnek felém a kelleténél, de hát ebben is vannak jó és rossz dolgok. A rendeléseket összehangolni elég komoly feladatnak tűnik, akciók, nem akciók, kedvezmények, hiánycikkek, etc. Persze a munkának ezek a jó részei, ezek a kevésbé stresszes pillanatok, ezek azok a pillanatok, amikor a patikalátogató meg akar győzni és Te meg tudsz rajta jókat röhögni, hiszen tudod, hogy úgyis rajtad múlik a termékének a jövője a Te betegeid körében. Ajh és ahogy tudják fényezni az eladhatatlan termékeket! Apropó eladhatatlan: még mindig azt gondolom, hogy nincsen eladhatatlan termék, csak tehetetlen expediáló. Teljesen ki tudok akadni, amikor bejön valaki a gyógyszertárba és nem ajánlunk neki semmit, hanem csak kiadjuk neki a kért terméket. Hogy lehetne ösztönözni a munkatársakat, hogy érdekelje őket az eladás? Pénzzel nem lehet. Hát akkor mivel?! Azt hiszem, hogy rá is világítottam egy stressz-forrásra. Bár, ha csak ez lett volna az elmúlt hetem beárnyékolója, akkor minden rendben lett volna...
... de sajnos a múlt héten annyira szét voltam csúszva, hogy hihetetlen. Azt hiszem, hogy szerda környékén kezdődött, amikor elszámoltuk egy kicsit magunkat a költségvetéssel kapcsolatosan. Persze hétfőre minden letisztázódott, de az a pár nap elég fagyosan telt, mosoly nélkül. Azt hiszem, akkor mosolyogtam csak, amikor kiültem a gyógyszertár hátsó lépcsőjére (talán csütörtökön volt ez...), ahol megéreztem a nyár illatát. Éreztem, hogy tavasz van, minden porcikámmal. A szemembe sütött a nap, de valahogy ott és akkor még az sem zavart, hogy hunyorognom kell. Persze ennek a napsütésnek a varázsa elmúlt, amikor visszamentem az irodába, de nagyon jó volt az a pár perc. Szeretnék már napozni nagyon! Elkalandoztam... Nem dolgozom sokat - órában -, de annyi felé jár a fejem, hogy még este vacsorafőzés közben is azon gondolkozom, hogy vajon rendeltem-e elég Cerezat, vagy hogy vajon tartjuk-e az összes féle atorvastatint, hogy a beteg minden kívánsága teljesíthető legyen...? Lesz-e elég kötszer és Betadine a elsősegély ládák újratöltésére? Szétcsúsztam, nem tudtam összpontosítani sokszor eléggé a munkámra, de még arra sem, hogy hogyan is tettem meg a hazáig vezető több, mint 20 km-t...(?).
A hétfő és keddi napot Romániában töltöttük, ami elég lazulós volt. Nagyon finomakat ettünk, de ez most sem volt meglepő, mert az ottani vendéglátóink mindig nagyon kitesznek magukért, amit - sajnos - szinte soha nem tudok viszonozni, mert ők nem nagyon szoktak jönni hozzánk - mostanság. Romaniát még mindig nagyon szeretem. Ott úgy érzem mindig, hogy nincsen válság a hétköznapi ember életében: vásárolnak, autóznak. Nagyon pozitívan hatott rám. 
Ma este Dettiéknél vacsoráztunk. Maga a vacsora isteni finom volt. Ropogós kacsacomb párolt káposztával és olyan sokat ettem, hogy majd ki puffadtam. Levi-cica nagyon nagy fiú már, akin nagyon nagyon látszik, hogy bölcsibe jár. Okos nagyfiú. Játszottunk vele nagyon sokat a szobájába bezárkózva, hogy a fiúk tudják nézni zavartalanul a focimeccset. Férfiak! Miután a legkisebb ugrifüles elaludt Dettivel megnéztük Magyarország legszínvonalasabb televíziós produkcióját az Édes Hotelt és közben beszélgettünk egy hatalmasat, ami már nagyon nagyon hiányzott nekem. Nosztalgiáztunk, persze nem közösen, hanem csak meséltünk egymásnak a romlott ifjúságunkról. Megöregedtünk - meg kellett állapítanunk ezt is. 
Hazafelé jött mellettem/mögöttem egy rendőr, akitől megijedtem, hogy meg fog állítani és nekem nincsen se ládám, se elég jó dumám, hogy kimagyarázzam magam az artériás vérzéssel és a steril kötszerrel kapcsolatosan. Van még mit tanulnom. :)

Fáj a hasam egy kicsit, úgyhogy lefekszem aludni, hátha elmúlik, úgyis épp ideje már az alvásnak, mert lassan kivilágosodik...:*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése